1.rész

                                                           ~Viktória szemszöge~

-Viki!Viki!Kelj már fel!Lekésed a repülőt...-erre a mondatra kipattantak a szemeim és felültem amennyire csak tudtam a rajtam ülő szobatársamtól.

Emy

-Hány óra van?
-11 lesz 5 perc múlva.
-Te jó ég!Lekésem a repülőt!-pattantam ki az ágyból rajtam ülő barátnőmet lelökve rólam.
-Ezt mondtam...-dünnyögött  
Gyorsan össze pakoltam a ruháim és a cipőim.Na jó mindent csak belehánytam a bőröndbe.
-Indulhatunk?
-Egy pill...-felkaptam a táskám és elindultam felé.-Teló,pénztárca,fülhallgató,útlevél,jegy.-mormoltam.-Most már igen....-vigyorogtam rá
Mivel a lakásunktól nagyon messze van a reptér ezért hamarabb indultunk,de még így is majd egy órát utaztunk még kocsival is.
-Megérkeztünk-állította le a motort 
-Jaj,de jó már a-annyira unatkoztam.
-Na,de siess lekésed...-ki szállt.
-Várj meg!
Emy sosem volt az a kemény lány mint amit mutat mindenki felé.Igazából nagyon aranyos,felelősség teljes és gondoskodó.
Beértünk a csarnokba:
-Kérjük utasainkat,hogy a pontban 12:30-kor induló Seoul-i  járatra kezdjék el a beszállást.
-Itt az idő!-könnybe lábadt a szemünk
-Annyira fogsz hiányozni!-megölelt
-Majd videó chatelünk...-váltam el tőle 
-Rendben!
-Szia!!-integettem és elindultam a csekkoló kapu felé.
-Vigyázz magadra!-hallottam a távolból a jó tanácsát.
Lecsekkoltam a jegyem és beszálltam.
Sosem gondoltam volna,hogy ennyi év után "haza" megyek Koreába.Alig várom,hogy végre láthassam a nővéremet.Utoljára 9 éves koromban láttam őt mikor Yoi miatt elszöktem 
LA-be.Ennyi év után még mindig fáj az emléke.A nagy ábrándozásban valahogy elaludtam.

-Yoi,kérlek ne tedd ezt.Nem ő volt hanem én cs-csak azért mondta,hogy engem védjen.
-Ezt,hogy érted?-elengedte Angel-t.
-Én tettem tönkre a gitárod...-lehajtottam a fejem
-Miért?Miért törted össze?-közeledett felém.
-S-sajnálom,nem direkt volt,csak egy-
-Pedig bíztam benned,hogy teheted?-lendült a keze
-Nee..-üvöltött rá Angel,de késő volt.
Az ütéstől a földre estem.Csak akkor vette észre,hogy mit tett mikor a könnyeim az arcomon patakokban folytak.
S-sajnálom...én...nem akartam...-guggolt le hozzám,hogy segíteni próbáljon,de nem hagytam.
-Ne érj hozzám.-elhúzódtam
-De....de...-dadogott.
-Ennyi volt Yoi.....örökre megutált...örökre elveszítetted...tesó.-Yoi vállára rakta a kezét.
Yoi elszaladt Angel pedig felsegített....
-Ne aggódj,soha többé nem engedem,hogy bántson......nem engedem többet,hogy hozzád érjen.....-magához ölelt.
-Ígéred?-néztem a szemébe.
-Ígérem...-szorosabban ölelt magához.
-Szeretlek Angel!
-Én is..-és megcsókolt.

-Hé,jól van!?-rázott fel az álmomból a mellettem ülő nagyon aranyos fiú.