31.Rész

~Viktória szemszöge~ 

Akkor vettem csak észre,hogy nem vagyunk teljesen egyedül.
Én csak ott álltam a medence szélén,vártam mikor jön fel végre...de nem így történt...
Eltelt talán pár perc is,de nem jött a felszínre.A többiek aggódni kezdtek,ahogy én is.
-Be kéne ugrani érte,nem?-tette fel a kérdést Suga,amit már rég meg kellett volna tenni
-Várj!-kiáltottam fel és a medence szélére térdeltem,nyújtottam a kezem,hogy majd megfogja,de az a kéz,nem az övé volt.Megragadott és berántott.Akkor vettem csak észre,hogy ki a kéz tulajdonosa,Isabell volt.
Kapálóztam,küzdöttem,ahogy csak tudtam,de hasztalan volt minden próbálkozásom...túl erősnek bizonyult. Éreztem,hogy elfogy a levegő a tüdőmből és lassan megtelik megtelik.Egy erős lökést éreztem,majd éles fájdalom hasított koponyámba.Azt hittem az életem elért a végere...
Végig futottak az agyamon az eddig történt dolgok.Miért érzem azt,hogy én vagyok a hibás és hogy én vagyok a rossz?Sok embert megbántottam,főként azt akit a legjobban szeretek...S,mit nem tehetek jóvá.
A pilláim egyre nehezebbnek éreztem,melyek lassan lecsukódtak,de még láttam ahogy Isabell a kezét nyújtja felém,mi vöröslik a véremtől,majd elsötétült minden...

Egy házban ébredtem ami,fel volt szerelve luxusabbnál luxusabb dolgokkal...
-Ismerős ez a hely...én már jártam itt..-gondolkodtam hangosan,mire egy nő átrohant rajtam,nagyon furcsa érzés volt,egyszerre fájt és cikizett...
-Nem,hiszem el,hogy megcsaltál!Méghozzá egy kiskorúval.-üvöltözött a nő,aki nem más volt,mint Isabell
-Ha már valaki nem tesz boldoggá,legalább ő megtette...-mondta a lehető leglenézőbben az férje
-Undorodom tőled!-elrohant volna,de vissza rántotta és az indulat hevében pofon csapta,mitől a földre esett
Ekkor valaki,megfogta a vállam,Isabell volt,vagy is a szelleme.
-Sajnálom,hogy ezt kellett átélned.
-Én is.-mondta
-Te meg mióta tudsz beszélni?!
-Mindig is tudtam csak Yoyo előtt nem akartam,nem tudtam volna megállni,hogy nem mondja el neki,hogy mi történt aznap este,mikor a halálom is bekövetkezett.Nem akarom,hogy még egy ember halála nyomassza.
-De akkor velem,miért nem beszéltél?
-Sh! Inkább nézdd,túl fájdalmas lenne elmesélni a történteket.
-Ugye tudod,hogy a médiából és minden pletykalapból a te sztorid fog folyni,ha megtudják.
-Jaj és vajon honnan tudnák meg?-tette fel cinikusan a kérdést-Te nem mondod el,mert nem mondod el SOHA.-nyomatékosította a végét
-Épp ideje lenne végre lerántani a leplet a mocskos kis titkaidról..-áll fel a padlóról 
-Sosem,hittem,hogy pont TE fogsz elárulni.
-Az érzés kölcsönös..
-Anya.-fordultak a hang irányába
-Tessék kincsem!-mondta mosolyogva
-Nem tudok aludni.-dörzsölgette szemét a maciját ölelő ki Yoyo
-Olvassak mesét?
-Igee!-nyújtotta ki karjait azt jelezve,hogy vegye fel,Isabell odasétált és ölébe vette,majd felvitte a szobába
A férfi elővette telefonját és tárcsázott egy számot,oda sétáltam,hogy halljam,mit beszélnek.
-Figyelj!El kéne tenni egy személyt láb alól...
-Mikor?
-Még ma,megoldható?
-Az attól függ...
-A pénz nem akadály..tudod.
-Rendben.
-Hánykor?
-Éjfél után...nem lesz gond,ugye?
-Ismersz...senki nem fog rájönni,hogy mi történt valójában..
-Be kellene törni?Hitelesebb legyen
-Mintha rabló gyilkosság lenne..
-Pontosan,majd csinálok egy kis felfordulást
-Jó,de a gyerekekkel mi lesz?
-Gyerekek?
-Igen,kettő is van.
-Majd megoldom,ha esetleg felkelnének,beadok nekik egy kis altatót és meg van oldva.
-Rendben.Nyitva hagyok egy ablakot az emeleten.
-Jó,de az a lényeg,hogy ne legyél otthon.
-Jó,ezt megoldom.Aztán ne csalódjak.-és evvel a mondattal szétkapcsolt
-Nem hisze el,hogy képes volt megölni csak azért,mert feltette a karrierjét.
 -A többit,pedig már láttad...Ideje újra élni..-a vállamra rakta mindkét kezét és minden elsötétült..ismét.

-Viktória!
-Viki!Térj magadhoz!-hallottam a kétségbe esett hangokat,de arcokat nem láttam,próbáltam kinyitni a szemeim,de nem tudtam.
Küszködtem,végül meggyőztem magam,hogy nekem igen is élnem kell,olyan sok mindent meg kell még tennem,olyan sok mondani valóm van még...Így nem érhet véget..Nem,még nincs végé.Hallod,neked még élned kell!-és ekkor egy fojtó érzés kapott el,mitől köhögni kényszerültem.Végre kitudtam,nyitni szemeim,végre újra láthattam őket,akikről azt hittem,örökre csak a múltjuk része maradok,egy emlék...semmi más.
-Viktória!-kiáltottak fel égszerre megkönnyebbültem,valamiért én is megkönnyebbültem.
-Azt hittem,meghaltál..-borult sírva a nyakamba Jina
-Nem kell pánikolni,még élek.-mosolyogtam,miközben próbáltam felállni 
-Azt hittem,hogy...-ölelt magához-Ne ijessz így rám SOHA többé!-szorított az ölelésen
-Ígérem!-sosem hittem volna,hogy ilyen mély nyomot fog benne hagyni valaki..-Sajnálom...
-erre a mondatomra csak értetlenül nézett-Sajnálom,hogy annyi fájdalmat okoztam...és..hogy miattam,ennyi ba-fejeztem volna be,mikor ajkait enyémhez tapasztotta...nem tudtam,mit reagáljak...most dühös legyek vagy boldog?Melegség öntött el,nem akartam,hogy véget érjen...Úgy tűnt minden tökéletes...
Hideg cseppeket éreztem meg testemen minden részén,egyre sűrűbben.
-Áááá, nem már esik.-kiáltotta el magát Jina és beszaladt a házba.
-Anyúú!-sikította J-hope és már bent is volt
-Megijedt a hangos dörgéstől...de kis gyáva..-nevettem
-Ideje lenne be menni.-mormogta 
-Csak nem félsz?!
-Nem,csak féltelek...
-Oh,de cukkancs vagy.-nyávogtam,mire ő felkapott az ölébe és bevitt